Az 1956-os forradalom 43. évfordulója alkalmából Göncz Árpád köztársasági elnök Nagy Imre Emlékplaketteket adott át Budapesten, okt. 20-án, a Parlament Munkácsy-termében. A magyar köztársasági elnök, egyben a Nagy Imre Emlékplakett Kuratóriumának elnöke méltatásában szólt arról, hogy a kitüntetettek tevékenyen hozzájárultak 1956 valódi arcának megismertetéséhez. Emlékplakettben részesültek: Domahidy Miklós drámaíró, az emigrációban írt Könyörtelen évek című kötetéért, amelyben hitelesen mutatta be a forradalom történetét; Timothy Garton Ash brit történész és politológus, aki a rendszerváltásról írt tudományos és népszerű műveiben nagy figyelmet fordított a magyar forradalom problematikájára; Joachim Gauck, az egykori Német Demokratikus Köztársaság Állambiztonsági Minisztériumának iratait felügyelő szövetségi biztosa, akinek németországi tevékenysége és magyarországi személyes fellépései nagy segítséget nyújtottak a múlt feltárásához és a zárolt iratok megismeréséhez; Kabdebó Tamás író, történész, aki a Danubius-Danubia című regényében nagyszabású emléket állított a forradalomnak; Kahler Frigyes jogtörténész, aki Brusznyai Árpád életéről és haláláról írt könyvében méltó emléket állított a forradalom veszprémi mártírjának; Kapiller Imre főlevéltáros, aki a rendszerváltás óta feltárta a forradalom Zala megyei történetét, s e témában számos publikációt írt; Kiss Tamás jogász, az 1956-ban Szegeden működő Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége (MEFESZ) egyik alapítója, aki köztisztviselőként éveken át koordinálta és szervezte az 1956-os megemlékezéseket és nagy munkát végzett az 1956-os emlékművek, különösen a Kossuth Lajos téren felállított emlékláng elhelyezése érdekében; Lipták Béla, az 1956-ban Szegeden létrejött MEFESZ egyik alapítója, aki amerikai emigrációjának éveiben lankadatlanul küzdött a magyar forradalom becsületének helyreállításáért, és következetesen támogatta a magyar ellenzék ez irányú hazai tevékenységét; Lossonczy Tamás festőművész, aki 1956-nak szentelt grafikai műveivel még a Kádár-rendszerben hozzájárult a forradalom szellemének ébrentartásához; Nádas Péter író, az Emlékiratok könyve című regényéért, amelyben hitelesen mutatta be a forradalom történetét, s a hazai irodalomban először nevezte forradalomnak az 1956-ban történteket; Rácz Sándor, a Nagy-budapesti Munkástanács egykori elnöke azért a tevékenységéért, amellyel a 1970-1980-as években következetesen küzdött a forradalom emlékének ébrentartásáért ; Schreiber Tamás újságíró, aki 1956 után ébren tartotta a francia sajtóban és a tudományos életben a magyar forradalom emlékét, és írásaival tájékoztatta a francia közvéleményt; Sulyok Vince író, történész annak elismeréseként, hogy norvég nyelvű irodalmi és történelmi műveiben folyamatosan emléket állított a forradalomnak; Tischler János történész, aki a fiatal tudós-nemzedék kiemelkedő tagjaként feltárta a lengyel-magyar kapcsolatok történetét, különös tekintettel az 1956-os forradalomra; Varga F. János film- dokumentátor történész az 1956-ról szóló, főleg külföldi dokumentumfilmek és filmtöredékek összegyűjtéséért és bemutatásáért; Zsombolyai János filmrendező az 1956-ról szóló, mély átérzéssel és színvonalas rendezői és operatőri munkával készült dokumentum- és játékfilmjeiért; Puchert János nyugállományú alezredes azért az önkéntes gyűjtőmunkájáért, amellyel egy évtized óta elősegíti elsősorban a forradalom vidéki eseményeinek kutatását is. /Átadták a Nagy Imre Emlékplaketteket. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./
2003. október 3.
Okt. 1-jén Szegeden tartották a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) által a kettős állampolgárság ügyében kezdeményezett népszavazás kampányának nyitó rendezvényét. Az MVSZ és más civil szervezetekkel párhuzamosan a Magyar Demokrata Fórum is aláírásgyűjtésbe kezdett, azonban az MVSZ-szel nem vállalt semmilyen partnerséget. Patrubány Miklósnak, az MVSZ elnökének és több civil szervezetnek a bírálatát a MDF elnöksége visszautasította. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke elmondta: ha a magyarok jövőt akarnak nemzetüknek, legelőször meg kell teremteni annak egységét. "Magyarország népe, ha arra kerül a sor, tudja, mit jelent kezet nyújtani az elszakított magyar testvéreinknek" - hangsúlyozta az elnök. Rácz Sándor, az MVSZ tiszteletbeli elnöke, az 1956-os Nagy-Budapesti Munkástanács elnöke kiemelte, hogy a 13 millió magyart, akiknek "megkérdezés nélkül egyik napról a másikra elrabolták a magyarságát, vissza akarjuk szerezni" az ország javára. Hangsúlyozta: mindegy, hova sodorta az élet a magyarokat, kötelességünk kihasználni a történelem által kimunkált lehetőséget arra, hogy megfogjuk egymás kezét. Az MVSZ közleménye szerint a népszavazás sikerét szolgáló társulási megállapodás aláírásakor több társult civil szervezet élesen bírálta az MDF elnökét "pártjának százezreket megtévesztő aláírásgyűjtése és következetlen politizálása miatt". Az MDF aláírásgyűjtésének nincs semmilyen közjogi hatálya. Az MDF elnöksége nevében Viniczai Róbert az MTI-nek eljuttatott közleményében visszautasította a demokrata fórumot és Dávid Ibolya pártelnököt vádoló támadássorozatot. Értelmetlennek és a magyarság ügyére nézve károsnak tartják az MVSZ népszavazási kezdeményezését. Az MDF aláírásgyűjtése nyomásgyakorlás a kormányra, hogy a kettős állampolgárság ügyében folytasson tárgyalásokat az illetékesekkel. Az MDF által "Kárpát-medencei párbeszéd" címmel megrendezett tanácskozáson a határon túli magyarokat képviselő szervezetek vezetőinek "egyöntetűen az volt az álláspontja, hogy a kettős állampolgárság megadása nem népszavazási kérdés, hanem az Országgyűlés kompetenciája". /Nézeteltérések a kettős állampolgárság ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./
2006. augusztus 25.
Augusztus 23-án a kolozsvári sajtóval találkozott Rácz Sándor, aki 1956-ban a magyar forradalom és szabadságharc idején a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöki tisztségét töltötte be, jelenleg pedig a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke. Rácz Sándor szerint túlságosan keveset foglalkoznak 1956 valós képével, mi több, az elmúlt ötven évben eltorzították, elhallgatták annak értékeit. Az igazságot azonban ki kell mondani, vallja, s ha ezt mi nem tesszük meg, akkor helyettünk senki sem fogja. A valós magyar forradalom és szabadságharc legfőbb erénye, hogy – a történelemből ismert francia és más forradalmaktól eltérően – nem engedett teret a szociális kérdések előretörésének, hanem mindvégig megőrizte szabadságkövetelő jellegét. Közvetett módon Románia is a „hős pesti srácok”-nak köszönhette, hogy területéről, a felkelés leverésében tanúsított buzgósága elismeréseként, a szovjet hatalom kivonta megszálló csapatait. Az utókor az anyaországban meglehetősen hálátlanul viseltetett 1956 emléke iránt, sőt sokak szemében ma már teher erről beszélni, fejtette ki. Az a társadalmi réteg, amely évtizedeken keresztül ellenforradalomként ismerte a történteket, már nem mutat érdeklődést a valós értékek feltárása iránt. Be kell érni annyival, hogy a tisztességesen gondolkodók rétege elfogadja az igazi múltat. – Történelmünk fekete pontja, hogy Mátyás király óta nincs egységes politikánk. A mai Magyarországot az idegenek egyszerűen meg akarják szüntetni, jól tudván, hogy számíthatnak a szomszédok velünk szembeni ellenszenvére. Európa magyarellenessége szintén kitűnő táptalaj a maguknak új hazát itt létrehozni szándékozók számára – vallja. A Kárpát-medence azonban, véli, egy és oszthatatlan, ezt mindenkinek érdemes tudomásul vennie. Rácz Sándor szegény munkáscsaládból huszonhárom évesen került a forradalom sűrűjébe. A barikádon őt „úr”-nak szólították, amiként ő is úrnak, nem pedig elvtársnak szólította Kádár Jánost, aki – miután tíz éjjelen keresztül tárgyaltak – két lehetőséget ajánlott fel neki: a miniszteri tisztséget vagy az országból való kiutasítást. Mindez Rácz Sándor elveivel nem volt összeegyeztethető, így a felkelés leverése után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szerinte az akkori munkások nemzeti érzése volt a garancia a tökéletes önrendelkezési forma elérésére. Kifejtette: a jelenlegi magyarországi politikai hatalom a Kádár-rendszer folytatója, ezért 1956 ma még élő hősei nem állhatnak a Gyurcsány-kormány mellé. A forradalom idei ötvenéves évfordulójára rendezendő őszi ünnepségen nem közösködnek a hatalommal, nem fogadják el az arra érdemtelenek részéről felállítandó két szobrot, hanem maguk emlékeznek a 301-es parcellánál, és külön utcai nagygyűlést hívnak össze – mondta el. Rácz Sándor nemrég értesült arról, hogy a kolozsvári önkormányzat határozatot fogadott el egy 56-os emlékmű felállításáról a Sétatéren, idén októberben. Úgy véli, ez a normalizálódás jele, de egy szobor akkor jó, ha azt az arra méltó emberek emelik. Rácz Sándort 1956. november 16-án a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökévé választották. A tanács 48 órás sztrájkot hirdetett Kádár János ellen, követelte Nagy Imre szabadon bocsátását. November és december hónapokban különféle ügyekben tárgyal a kormánnyal és a szovjet katonai vezetőkkel hol eredményesen, hol eredménytelenül. December 11–12-én a második 48 órás sztrájk során a NBKM követelte a letartóztatott munkástanács-elnökök szabadon bocsátását, és tiltakozott a 131 halálos áldozatot követelő salgótarjáni sortűz ellen. December 11-én Kádár a parlamentbe hívta tárgyalni, ahol letartóztatták. 1958. március 17-én, 25. születésnapján életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Büntetését különböző fogházakban töltötte, olyan társakkal együtt, mint Bibó István, Mécs Imre, Nagy László vagy Faddi Ottmár. Ablaka a vesztőhelyre nézett, ahol egy hónapon keresztül naponta öt-tíz forradalmár kivégzését látta. 1963-ban, külföldi politikai nyomásra, amnesztia révén szabadult. A Híradástechnikai Szövetkezetnél tudott elhelyezkedni, de ott is zaklatták. 1972. október 23-án balesetnek álcázott merényletet követtek el ellene, amelyben élete végéig tartó súlyos gerincsérülést szerzett. A hetvenes évek elejétől mintegy húsz éven keresztül illegális előadásokat tartott több magyar nagyváros magánházaiban, általában egyetemista hallgatóság előtt az ’56-os forradalomról és a kommunizmus bűneiről. 1987-től kezdve enyhült a rendszer szorítása. Rácz külföldi utakat tehetett, találkozott például Zbigniew Brzezynskivel, és fogadta id. George Bush is. 1988-ban még Göncz Árpáddal és Litván Györggyel együtt szervezni kezdték a Történelmi Igazságtétel Bizottságot (TIB), de Göncz és Rácz útjai hamar elváltak. 1989. június 16-án Nagy Imre újratemetésén az egyik szónok ő volt. 1993-ban az FKGP vezetését megszerző Torgyán Józsefhez csatlakozott, aki azonban később egyszerűen kitette őt a pártból. 2003. augusztus 18-án az MVSZ tiszteletbeli elnökévé választották. /Ördög I. Béla: Rácz Sándor: sokak számára 56 már teher. Kolozsváron járt az 1956-os forradalom egyik vezetője. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./
2006. december 30.
Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából sorra jelenjenek meg a visszaemlékezések és a kezdődött kegyetlen megtorlások dokumentumai. A frissiben megjelent magyarországi kiadványok között van az 56-os Intézet két könyve, az egyik a Budapestről jelentjük című másfélszáz szemtanú vallomását tartalmazza a forradalomról, a másik címe Személyes történelem, mely a forradalmat hol kényszerből, hol önként megtagadókról nyújt elszomorító képet. Pál-Antal Sándor átfogó munkája: Áldozatok – 1956. A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban. Ebből kiderül, hogy 1956. október 28. és 1965 között a Magyar Autonóm Tartományban (MAT) összesen 1089 személy ellen indult bűnvádi eljárás, közülük 821-et állítottak bíróság elé és ítéltek el. Emellett a katonai ügyészség további 101 székelyföldi személyt állított bíróság elé. Egy-egy elszólásért, indulatkitörésért, rádióhírek kommentálásáért, a kollektivizálás ellenzéséért akár halálbüntetést, 25 év kényszermunkát, életfogytig tartó raboskodást is kiszabhattak a törvénybírák. Akadt olyan író is, Hajdú Zoltán például, aki szerint a Rákosi-féle pártvezéreknél ezerszer nagyobb felelősséggel tartoznak a magyar írók – köztük Illyés Gyula, Tamási Áron – az októberi magyarországi zavargásokért. Mindez összecseng Gh. Gheorghiu-Dej Marosvásárhelyen tett kijelentésével: „A Magyar Írószövetség íróinak kezét és lelkiismeretét a magyar nép tiszta vére szennyezi.” A könyv mellékletében több tárgyalás jegyzőkönyve olvasható, köztük a Fodor Pál és társai ellen hozott katonai törvényszéki ítélet (Fodor Pál 25 év kényszermunka, Csiha Kálmán 10 év nehézbörtön stb.). Korábban Csíkszeredán egy emlékező rendezvény vendégei voltak Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke és Vanek Béla 56-os forradalmár. Példaadó életút Rácz Sándoré. A szovjet invázió után, 1956. november 16-án választották az említett munkástanács elnökévé, a tankok árnyékában szervezte és országos méretűvé duzzasztotta az ellenállást. Ígérgetésekkel próbálták meghátrálásra bírni – Apró Antal miniszteri tisztséget ajánlott fel számára –, s mert nem értek célt, akárcsak hajdanán Török Bálintot, tőrbe csalták, december 11-én Kádárék tárgyalni hívták a Parlamentbe, ahol azonnal letartóztatták. Életfogytiglani börtönre ítélték, de a nyugatiak nyomására 1963-ban kénytelenek voltak amnesztiában részesíteni. Szerszámlakatosként dolgozott, a rendszerváltást követően kezdett újból aktív politizálásba. Rácz Sándor hű maradt önmagához, a kommunizmus és maradványainak következetes elutasításával. /Borbély László: Reminiszcencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 30./
2008. március 26.
Ötven évvel ezelőtt, 1958. március 17-én, 25. születésnapján ítélik életfogytiglani börtönbüntetésre „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetése” miatt. Életfogytiglani büntetés, amelyet hét évnyi börtön után harminc évig tartó kommunista rabsággá, majd közel húsz éve tartó mellőzöttséggé változtatnak a történelem alakítói. Életre ítélve, ez Rácz Sándor életútjának tömör foglalata. A Don-kanyarban hősi halált halt édesapja után a hadiárvák nehéz sorsát élte Izsákon. Huszonhárom évesen, 1956. november 16-án a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke lett, és egy hónapon át gyakorlatilag Magyarország első számú vezetője, mindaddig, amíg a szovjet harckocsikkal az Országházba szállított Kádár János tőrbe nem csalja, és le nem tartóztatja. Életfogytiglani ítélet következett. Börtönévek Bibó István, Donáth Ferenc, Mérei Ferenc, Regéczy Nagy László, Nyugati László, Faddi Ottmár egyéniségformáló társaságában. Harminc évesen „szabadult”. Gyári munkás lett. Negyvenedik életévében titkosszolgálati merénylet áldozata, de életben maradt, életre szóló gerincsérüléssel. Negyven évesen, 1973. október 23-án a zsúfolásig megtelt Mátyás templomban Faddi Ottmár ferences szerzetes eskette. Határozott fellépésével elérte, hogy Nagy Imre miniszterelnök és vértanútársainak újratemetését ne a temető valamely útkereszteződésében, hanem a nemzet legfőbb terén, a millió embert is befogadó Hősök terén rendezzék meg. Mint az újratemetés egyik szónoka, 1986. június 16-án meglepte a műsor összeállítóit: előzetes egyeztetés nélkül, maga mellé szólított két fiatal énekest, és beszéde kellős közepén felcsendült Magyarország közel fél évszázada nem hallott, régi himnusza: Boldogasszony Anyánk... Erről a napról a sokaság egy fiatalemberre, Orbán Viktorra emlékezik, aki akkor a médiákba kiáltotta azt, amit Rácz Sándorék már harminchárom évvel korábban, és életük kockáztatásával tettek meg: Ruszkik haza! Rácz Sándor az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára nagyon készült. Egy évvel korábban már kiadta visszaemlékező kötetét, Parázsló szándék címmel. Élete mélypontját jelentette 2006. október 23-a, amikor a fennkölt megemlékezés helyett újból vér folyt Budapest utcáin. Rácz Sándor számára az sem jelenthetett vigaszt, hogy pár hónappal korábban, amikor jó néhány egykori ötvenhatos bajtársa elfogadni készült Gyurcsány Ferenc vacsorameghívását, ekként óvta őket: Egy percig se feledjétek, hogy holnap ezek ugyanúgy belénk lövetnek, mint tették őseik ötven évvel ezelőtt! A hetvenöt éves Rácz Sándor írja készülő új könyvét. /Rácz Sándor 75. születésnapjára. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2008. márc. 26./
2008. augusztus 7.
Ifjúsági demográfiai konferenciát szerveznek a Magyarok VII. Világkongresszusa keretében Kolozsváron, augusztus 7–10. között Szent Kamill Otthon dísztermében Néhány előadás címe: Az 1956-os forradalom üzenete, következményei /Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkatanács elnöke, az MVSZ tiszteletbeli elnöke/, A keresztény világ mint az ifjúság éltetője a jövő nemzedék számára /Dr. Czirják Árpád/, Népesedési riadó, avagy peregnek a 24. óra percei /Csép Sándor közíró, az Áldás, Népesség Mozgalom elindítója/, Életigenlő világkép és erkölcsi rend a magyar nyelvben és népi műveltségben /Zsigmond Emese, a Napsugár gyermeklap főszerkesztője/, Jelen és jövő /Ludányi Horváth Attila demográfiai szakértő/. /Demográfiai konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./
